4. A nagy nap

June, 19 Sunday
Tegnap megvettünk minden szükséges dolgot az utazáshoz. Reggel elég korán keltem (05:00). De egyáltalán nem vagyok álmos, annál inkább izgatott. A gépünk pontosan délben indul, úgyhogy gyorsan megreggeliztem olyan 08:00 óra körül, és rá fél órára megérkezett El is 1000 bőröndel...

- Szia! Nem egy évre megyünk El - nevettem el magam.
- Hello! Igen, tudom, de nem árt, ha van nálam minden. - kuncogott.
Pontosan 5 bőrönd volt nála, plusz még amit magával felhoz az utastérre. Az addig oké, hogy nem árt, ha minden van, de ennyi kilót nem lehet felhozni egy személynek egy repülőre..., na mindegy lesz, ami lesz.
- Gyere beljebb, a bőröndöket szerintem hagyd a bejárat előtt, majd bepakoljuk egy teherautóba - viccelődtem.
- Haha, na majd meglátod, hogy hasznát vesszük mindennek amit bele pakoltam - mondta. El mondta, hogy reggelizett, de azért bevágott még 4 palacsintát.:)
Felmentünk még egy kicsit a szobámba, megmutattam, hogy Én mit viszek. Egy bőröndöt plusz még amit az utastérre viszek. Apu 2 óra múlva, pontosabban 11 órakor szólt, hogy készüljünk, mert lassan indulunk. Anya segített nekem levinni a bőröndöt, mert még (néha!) a saját lábamban is elszoktam bukni a lépcsőn (nem szerettem volna utazás előtt eltörni valamim, meg ideges is voltam egy kicsit...). Mire leértünk apu már valahogy betuszkolta El bőröndjeit a kocsiba (az enyém épp, hogy befért). Mire kiértünk a  repülőtérre már fél 12 volt, úgyhogy csak kapkodtuk a fejünket, hogy időben felszálljunk és meglegyenek a jegyek. Szerencsére felengedtek minket 6(!!) bőrönddel. Anyu úgy búcsúzkodott el, mintha örökre mennénk. Vagy 100x elmondta, hogy mindennap hívjuk és, ha megérkeztünk akkor is. Mikor már épp szálltunk volna fel, megjelentek El szülei is (úgy volt, hogy nem tudnak eljönni, mert dolgozniuk kell). Gyorsan elköszöntek tőle. Apu csak rám kacsintott egyet Ő bízik bennem (anya is, csak...még is csak anya.:)). Hát igen vele 100x könnyebb :D. Anyura néztem és közben az órámra mutogattam, jelezve, hogy ideje lenne már felszállnunk.
- Jólvan-jólvan menjetek - szólalt meg anyu.
- Na, sziasztok - köszöntem el.
Ellel eggyütt integettünk, miközben sétáltunk fel a repülő lépcsőin.
Áááá van két hely és az egyik az ablak mellet! - sikítottam - ezzel az utastér felét magamra is vontam. Na, megvolt az 1. leégésem selytettem, hogy nem bírom ki. Helyet foglaltam az ablak melletti helyen, hogy ne legyen akkor már hiába való a nagy sikításom. El pedig leült mellém és még mindig a leégésemen szószerint röhögött. Mi voltunk a gép szórakoztató emberei. Mikor a repülő elkezdett felszállni egy kicsit megremegett a gyomrom, de szerencsére nem lett hányingerem, Ellel ellentétben. Szegénynek egész úton hányingere volt. A repülőről már látni lehetett Los Angeles-t meg persze a repülőn is jelezve volt, hogy lassan szállunk. A leszállás már nem volt olyan vészes. Miközben szálltunk ki egy ,,Welcome to Los Angeles" tábla üdvözölt minket. A repülőtere szép volt (már amennyire egy repülőtér szép lehet), nem volt tele szeméttel semmi, az épület szép és igényes volt. Értünk jött egy taxi, a szerencsénk az volt, hogy nem egy pici kocsi jött, hanem egy kisbusz szerű járgány. Kb fél órányira volt az apartman.
- Nagyon szép, nem annyira nagy, de kicsi se, pont jó - jegyeztem meg az apartmant látva.
- Tele van pálmafákkal - csodálkozott El.
- El pálmafák otthon is vannak - értetlenkedtem.
Jó, de...ajj mindegy menjünk már be kíváncsi vagyok a szobánkra és a kilátásra - türelmetlenkedett.
A portán bejelentkeztünk és megkaptuk a kártyát amit az ajtó melletti izén kell lehúzni...Éljen a XXI. század!