6. Olyan ismerős...

June, 20 Monday

Este körülbelül éjfél után egy pár perccel borultunk álomba, úgyhogy ez a reggel valami förtelmesen indult. Én keltem fel a leghamarabb olyan 08-09 óra körül. Olyan álmos voltam, hogy kettőt láttam szinte mindenből, arról nem is beszélve, hogy elsőnek azt se tudtam hol vagyok. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból és elindultam a fürdőszoba felé. Máskor a saját érdekemben, azt hiszem nem az lesz az első dolgom reggel, hogy tükörbe nézek...Halkan kiosontam, hogy ne ébresszem fel Elt, de nem volt rá szükség, mert az ágyon törökülésben, tágra nyílt szemekkel és fülig érő mosollyal nézett rám.

- Jó reggelt. - mondtam elég megnyúzottan, s közben ásítottam egy nagyot.

- Na-na nem szabad, hogy álmosak, vagy fáradtak legyünk! Arra gondoltam, hogy reggeli után lemehetnénk a parta és délután pedig felszállhatnánk egy buszra és go Hollywood, azaz a WALK OF FAME!! - örvendezett.

- Oké benne vagyok, de azt mondtad, hogy buszra? - néztem rá egy kissé értelmetlen arckifejezéssel.

- Igen, azt mondtam, amúgy is egyszer le kell győznöm a félelmem és ez pont jó lesz arra, mert olyan helyre megyek vele, ami egy kicsit se tudja lehervasztani a mosolyt az arcomról és így "félni" se tudok. - mondta boldogan.

- Nagyon örülök ennek El! - néztem rá csillogó szemekkel. Akkor majd legalább nem kell Jason-nak elhoznia - grimaszoltam.
- Na neem! Ennyire azért ne éld bele magad... - háborodott fel.
- De hidd el, ha egyszer legyőzöd, akkor máskor már észre se fogod venni, hogy buszon vagy! - győzködtem tovább, eredménytelenül.
El nagy levegőt vett.
- Emy majd meglátjuk mi lesz otthon - nézett rám elég higgadtan.
- Rendben - dünnyögtem.
- Na jó, gyorsan felöltözöm, aztán mehetünk reggelizni - mondta El, és ezzel be is szaladt a fürdőszobába.
Gyorsan kiválasztottam Én is a ruhám. Egy citromsárga egyszínű top, és egy farmer rövidnadrág mellett döntöttem. Mire El kijött a fürdőszobából kész is lettem, úgyhogy egyből indultunk is enni valamit. Gyorsan megettük a reggelit. Laktató és finom volt. Még visszamentünk a szobánkba, de csak annyi ideig ameddig felvettük a fürdőruhánkat, meg elpakoltunk néhány cuccot (naptej, törölköző, fülhallgató+telefon (ha napozunk általában zenét hallgatunk)).
Kb. 300m-re lehetett a part és annak strand része. Tele volt nyugágyakkal minden, amerre a szem ellátott csak is emberek voltak. Az óceán gyönyörű kék volt,  és lehetett érezni azt a különös sós levegő illatot. Hmm légút tisztító.:)
Lestoppoltunk kettő napágyat. Rájuk terítettük a törölközőnket, levettük a még az apartmanban felvett lenge kis ruhánkat és szaladtunk a vízhez. El megállt még mielőtt elérte volna a lábát a kicsapódó hullám.
- Mi a baj? - kérdeztem tőle.
- Semmi, csak szerinted hideg? - merengett.
- Jajj ne csináld már! Egyébként egyáltalán nem az (az Én lábam, már benne volt térdig). - nevettem.
- Jól van-jól van - ezzel Ő is bejött mellém.
- Tényleg nagyon jó, kellemes. - mondta.
- Na látod - mosolyodtam rá. Beljebb megyünk úszni egy kicsit?
- Persze! Az győz, aki előbb oda ér ahhoz a sárga bójához - s a távolba mutatott.
- Akkor készülj a vereségre, jó úszó vagyok - dicsekedtem egy kicsit pimaszul.
- Azt Te csak hiszed - vágott vissza El.
- Na elszámolok háromig és go - mondtam.
- Egy, kettő...............HÁROM!
Úgy szaladtunk be a vízbe, s, majd rugaszkodtunk el benne, mint akiknek az életükön múlik ez a "verseny". Csak annyit vettem észre, hogy már a bójában kapaszkodom és El sehol. Áh akkor feltűnt a messziről is látható szőke haja.
- Ez nem ér! Nekem jött egy ember! Visszavágót kérek! - háborodott fel El.
- Nem-nem sajnálom Én győztem - mutogattam magamra büszkén.
- Nem, visszavágót követelek! - mondta a magáét felháborodottan.
- Jól van, hát legyen - és visszaúsztunk a partra.
Ezt eljátszottuk még ötször. Egyszer El kijelentette, hogy a "szíve túl gyorsan ver, nem akar kórházba kerülni" - mondani akartam, hogy "jéé Nekem is, de ez természetes, ha mozog az ember..." A többi is ilyen apróság volt, de az utolsó visszavágásnak Én vagyok az oka, mert esküszöm, hogy a lábam valamiben/valakiben(?) (nem is szeretném megtudni) megakadt és teljesen leblokkoltam. A sok úszás után egy kicsit kifáradtunk, ledőltünk a napágyunkra. Megnéztem, hogy pontosan mennyi lehet az idő. Fél három múlt 4 perccel. Jesszus, hogy eltelt az idő! Szóltam Elnek, hogy lassan induljunk, ha még a Walk of Fame-re is akarunk menni.
- Oké, akkor induljunk is, minél előbb ott akarok lenni. - mondta El lelkesen.
 A szobánkban egy kicsit összepakoltunk és el is indultunk. Mire leértünk pont jött is egy túrista busz. A harmadig megállója a Walk of Fame volt. Gyorsan felpattantunk rá. El egy kicsit gondolkodott mielőtt felszállt, de egész könnyen ment Neki. Kb. 15 perc volt mire odaértünk. El elsőként pattant le a buszról, utána pedig Én egy pár embert magam mögé tolva... Egy nagy zöld táblára ki volt írva: "Welcome to Walk Of Fame" - erről csináltunk is egy fotót.
- Nagyon izgatott vagyok! - tapsol kettőt El, és elindult arra, amerre a legtöbb csillagot látta.
- Jujj nézd! Angelina Jolie csillaga - mutatott egy óriási csillogó csillagra.
- Itt pedig Miley Cyrus-é - mondtam lelkesedve.
Nagyon sok csillagot megnéztünk,közülük sokat le is fotóztunk, hol El ült le, hol Én ültem le a csillaghoz, attól függött, hogy kinek a kedvence volt. Én lefotóztattam magam Lady Gaga, P!nk, Miley Cyrus, Adam Lambert és még egy csomó színész és színésznő csillogó csillagánál. Elt inkább nem is sorolom...ahhoz több nap kéne. Utoljára hagyta a One Direction csillagot. Ragyogó szemmel ment oda. Csináltam csak 16 képet erről. Már este 6 óra volt, még egy kicsit bolyongtunk, leültünk egy kicsit kávézni. Visszafele a csillagokon keresztül mentünk. Teljesen elbambultam nézve azokat és csak arra kaptam fel a fejem, hogy egy erős lökést érzek a hátamon és már a földön heverek és a térdemről teljesen lejött a  prezúr.
- Basszus ki volt ez az idióta?! - üvöltöttem elég hangosan.
- Bocsi, bocsi, bocsi - jött oda hozzám egy fiatal srác.
- Ja attól jobban leszek - förmedtem rá.
- Tényleg, nem direkt volt,  meglöktek a barátaim.... - mondta, miközben a fejét ide-oda fordigatta, így még a szemébe sem tudtam nézni.
- Ahha én meg véletlen csak úgy reflexből pofán baszlak és elhalmozlak bocsánat kérésekkel, hátha jobban érzed magad attól. - gonoszkodtam.
A fiú rám mosolygott és végre a szemébe tudtam nézni. Nagyon ismerős volt, mintha láttam volna valahol. De azok a szemek! Egyhamar nem fog kimenni a fejemből azt hiszem.
- Segíthetek felkeni? - kérdezte mosolyogva, mintha észre se vette volna a beszólogatásaimat.
- Megköszönném - nyújtottam a kezem. Erős volt, egy kézrátással felhúzott. Megint elkaptam egy pár másodpercre a figyelmét, de nem tudtam rá jönni, hogy honnan ismerős.
- Na jó mennem kell - szólaltam meg.
- Oké és tényleg még egyszer ezer bocsánat - nézett rám és megvillantott egy gyönyörű mosolyt.
- Rendben. Szia! - és ezzel el is húztam a csíkot.
Elt kerestem. Meg is találtam, hát persze, hogy csillagokat fotózott.
- El - szólítottam meg.
- Te jó ég Emy! Mi történt? - ijedt meg.
- Semmi különös fellöktek. - válaszoltam, s közben még mindig azon töprengtem, hogy honnan volt olyan ismerős az a fiú.
- Gyere gyorsan menjünk! Le kell mosni a sebeid. - türelmetlenkedett El.
Következőleg 10 perc múlva jött egy busz, arra fel is szálltunk. Már sötét volt mire az apartmanhoz értünk. De Én még mindig el voltam varázsolva, mintha nem is a földön jártam volna....

5. Meglepetééés!

June, 19 Sunday
A szobánk a 2. emeleten volt. A bőröndökkel kétszer fordultunk, de szerencsére volt lift, úgyhogy hamar túl lettünk rajta. A 67-es szoba volt a miénk.
- Na ide értünk- szólaltam meg.
- Igen, de Emy nem nyitod ki? - türelmetlenkedett El.
- Ja, de - mondta egy kicsit kínosan. Tessék - adtam oda Elnek a kártyát.
A szoba nagyon szép volt. A fal halvány kék volt alul, felül pedig sötétebb e két színt egy virágos tapéta választotta el. Két ágy volt, középen egy éjjeliszekrénnyel volt elválasztva egymástól. Rögtön az ágyak mellet volt az erkély ajtó, ahová egyből ki is szaladtunk, magára hagyva a bőröndjeinket a folyosón. A kilátás csodálatos volt.
- Hűű, de szép - csodálkozott El. Én hevesen bólogattam - ezzel jeleztem, hogy teljesen egyet értek. Tele volt pálmafákkal az egész környék, és az óceán is tisztán látszódott. Mély levegőt vettem. Ez az egy hét remélem elég lesz ahhoz, hogy magam mögött hagyjam a múltamat és a jelennek éljek végre.
- Huh, de meleg van - szólaltam meg. Az erkélyen fel volt akasztva egy hőmérő odasétáltam megnézni, hogy vajon hány fok lehet. 36,5-6°C fokot mutatott a mérő, de Én tisztára úgy éreztem, mintha a Szaharában lennénk. A szél fújt egy kicsit, de pont jól esett a nagy melegben.
- Emy fel kéne hívni a szüleinket, hogy épségben megérkeztünk - figyelmeztetett El.
- Ja, tényleg tisztára kiment a fejemből.
Berohantam a szobába, kikutattam a telefonom a táskámból és tárcsázni kezdtem a számot. Három csörgés után Anyu fel is vette.
- Szia Anyu egy darabban ideértünk, sőt már  a szobánkban vagyunk.
- Jól van, Drágám és milyen Los Angeles?
- Hát igazából  csak annyit láttunk még belőle amíg a repülőtérről ide nem értünk, Anya, de az erkélyünkről nézve gyönyörű - válaszoltam.
- Apropó és a szoba milyen? - kérdezősködött tovább.
- Nagyon szép, hangulatos - válaszoltam egy kicsit türelmetlenül, amit Anyu észre is vett.
- Na jól van Ellel is minden rendben?
- Igen.
- Akkor felhívom az Ő szüleit is. Szia Kicsim, vigyázzatok magatokra! - köszönt el.
- Vigyázunk, szia! - és ezzel le is tettük a telefont.
Gyorsan behoztuk a bőröndöket, kipakoltuk belőle a fontos dolgokat (ruhák, lábbelik, smink és hasonlókat)
Már délután 5 óra volt, úgy gondoltuk Ellel, hogy ma már nem megyünk sehova, kipihenjük az utazást és a stressz is kimegy belőlünk remélhetőleg és így holnap teljes vidámsággal fogunk város nézésre indulni. Mire "befészkeltük" magunkat a szobába és az egyéb fürdőszobai dolgokkal is készen lettünk este 10 óra volt. Mind a ketten belebújtunk a saját, kiválasztott ágyunkba (enyém az erkély melletti, mert az ablak nyitva lesz éjszaka és El kitalálta, hogy mi van, ha bemászik egy pók vagy valami, úgyhogy "feláldoztam" magam).
- Emy - szólalt meg El.
- Igen? - mosolyogtam rá.
- Van egy kis meglepetésem... - mondta titokzatosan.
- Mi?
- Hát, hogy mondjam el... Holnap után... - húzta az időt.
- Mond már! - türelmetlenkedtem.
- Holnap után koncertre megyünk... - nyögte ki végül.
-  Mi? Milyen koncertre? - értelmetlenkedtem.
- One Direction... - pirult el.
- Honnan szedtél Te jegyeket rá? - még mindig tágra nyílt szemekkel és értetlenkedő nézéssel néztem rá.
- Gyűjtöttem rá...Mikor mondtad, hogy le van foglalva az apartman, másnap vettem meg őket, mert ezen a héten itt Los Angeles-ben adnak koncertet és ez az egyetlen alkalmam, hogy végre élőben is láthassam Őket, és gondoltam együtt lesz a legjobb. - válaszolt egy kicsit kényelmetlenül.
Tudom, hogy nagyon szereti azt a bandát, nem volt szívem megmondani Neki, hogy nem igazán érdekelnek, de olyan csillogó szemekkel mondta, hát belementem.
- Rendben, menjünk el. - mondtam boldogan, hogy egy kicsit se sejtse, hogy...nem igazán vagyok oda az ötletért.
- Nem igaz! Komolyan mondod? - ugrott fel az ágyból.
- Igen El teljesen komolyan, bulizunk egyet rég szórakoztam már Én is. - mondtam.
- Nagyon-nagyon köszönööööm! - ugrott fel az ágyamra és szorosan megölelt. Elmosolyodtam és valahogyan kedvet is kaptam ehhez az egészhez. El csodákra képes! Gyorsan visszapattant az ágyába. Folyamatosan mosolygott és nem bírt a benne tomboló energiával. Azt hiszem egy hamar nem fogunk elaludni...:)

4. A nagy nap

June, 19 Sunday
Tegnap megvettünk minden szükséges dolgot az utazáshoz. Reggel elég korán keltem (05:00). De egyáltalán nem vagyok álmos, annál inkább izgatott. A gépünk pontosan délben indul, úgyhogy gyorsan megreggeliztem olyan 08:00 óra körül, és rá fél órára megérkezett El is 1000 bőröndel...

- Szia! Nem egy évre megyünk El - nevettem el magam.
- Hello! Igen, tudom, de nem árt, ha van nálam minden. - kuncogott.
Pontosan 5 bőrönd volt nála, plusz még amit magával felhoz az utastérre. Az addig oké, hogy nem árt, ha minden van, de ennyi kilót nem lehet felhozni egy személynek egy repülőre..., na mindegy lesz, ami lesz.
- Gyere beljebb, a bőröndöket szerintem hagyd a bejárat előtt, majd bepakoljuk egy teherautóba - viccelődtem.
- Haha, na majd meglátod, hogy hasznát vesszük mindennek amit bele pakoltam - mondta. El mondta, hogy reggelizett, de azért bevágott még 4 palacsintát.:)
Felmentünk még egy kicsit a szobámba, megmutattam, hogy Én mit viszek. Egy bőröndöt plusz még amit az utastérre viszek. Apu 2 óra múlva, pontosabban 11 órakor szólt, hogy készüljünk, mert lassan indulunk. Anya segített nekem levinni a bőröndöt, mert még (néha!) a saját lábamban is elszoktam bukni a lépcsőn (nem szerettem volna utazás előtt eltörni valamim, meg ideges is voltam egy kicsit...). Mire leértünk apu már valahogy betuszkolta El bőröndjeit a kocsiba (az enyém épp, hogy befért). Mire kiértünk a  repülőtérre már fél 12 volt, úgyhogy csak kapkodtuk a fejünket, hogy időben felszálljunk és meglegyenek a jegyek. Szerencsére felengedtek minket 6(!!) bőrönddel. Anyu úgy búcsúzkodott el, mintha örökre mennénk. Vagy 100x elmondta, hogy mindennap hívjuk és, ha megérkeztünk akkor is. Mikor már épp szálltunk volna fel, megjelentek El szülei is (úgy volt, hogy nem tudnak eljönni, mert dolgozniuk kell). Gyorsan elköszöntek tőle. Apu csak rám kacsintott egyet Ő bízik bennem (anya is, csak...még is csak anya.:)). Hát igen vele 100x könnyebb :D. Anyura néztem és közben az órámra mutogattam, jelezve, hogy ideje lenne már felszállnunk.
- Jólvan-jólvan menjetek - szólalt meg anyu.
- Na, sziasztok - köszöntem el.
Ellel eggyütt integettünk, miközben sétáltunk fel a repülő lépcsőin.
Áááá van két hely és az egyik az ablak mellet! - sikítottam - ezzel az utastér felét magamra is vontam. Na, megvolt az 1. leégésem selytettem, hogy nem bírom ki. Helyet foglaltam az ablak melletti helyen, hogy ne legyen akkor már hiába való a nagy sikításom. El pedig leült mellém és még mindig a leégésemen szószerint röhögött. Mi voltunk a gép szórakoztató emberei. Mikor a repülő elkezdett felszállni egy kicsit megremegett a gyomrom, de szerencsére nem lett hányingerem, Ellel ellentétben. Szegénynek egész úton hányingere volt. A repülőről már látni lehetett Los Angeles-t meg persze a repülőn is jelezve volt, hogy lassan szállunk. A leszállás már nem volt olyan vészes. Miközben szálltunk ki egy ,,Welcome to Los Angeles" tábla üdvözölt minket. A repülőtere szép volt (már amennyire egy repülőtér szép lehet), nem volt tele szeméttel semmi, az épület szép és igényes volt. Értünk jött egy taxi, a szerencsénk az volt, hogy nem egy pici kocsi jött, hanem egy kisbusz szerű járgány. Kb fél órányira volt az apartman.
- Nagyon szép, nem annyira nagy, de kicsi se, pont jó - jegyeztem meg az apartmant látva.
- Tele van pálmafákkal - csodálkozott El.
- El pálmafák otthon is vannak - értetlenkedtem.
Jó, de...ajj mindegy menjünk már be kíváncsi vagyok a szobánkra és a kilátásra - türelmetlenkedett.
A portán bejelentkeztünk és megkaptuk a kártyát amit az ajtó melletti izén kell lehúzni...Éljen a XXI. század!

3. Gondolataim

June,17 Friday

Nagyon sokat forgolódtam az este sok minden kavargott a fejemben. Egyrészt izgatott voltam, hogy végre lefoglaljuk a los angeles-i apartmant, másrészt pedig már azon töprengtem, hogy mit és mikor milyen látnivalót nézzünk meg. El igazából inkább Hollywood-ra kíváncsi és az egész napjait napozással és a tengerben való fürdéssel akarja eltölteni. Én nem. Ha már ott vagyunk nagyon szeretnék valami értelmes dolgot csinálni lehet, hogy unalmasnak hangzik, de ennyi erővel szinte otthon is maradhatnánk, hisz fürdeni itt is lehet. Kivéve Hollywood-ot nem tudnánk itthon megnézni...Legalább ez az egy program már biztos. A másik program a Disneyland Resort lenne. Mind a ketten szeretjük a Disney-t, úgyhogy szerintem már ez is benne van a pakliban. Érdekes kiállításokra vagy múzeumba is szeretnék elmenni, mondjuk érdekes beszélgetés lenne ezt megbeszélni El-lel, úgyhogy majd akkor kérdezem meg tőle, ha jó kedvében lesz, mert akkor tuti, hogy bele fog egyezni...Igen, egész éjszaka ezeken folytak a gondolataim. És akármennyire nem akartam, de eszembe jutott Jason is. Még soha nem gondolkodtam el azon, hogy miért is csinálta ezt az egészet velem. Miért kellet megaláznia, leégetnie kicsit több, mint ezer tanuló előtt és főként azt nem értem, hogy soha egy szót sem szólt erről nekem, csak a barátai előtt játszotta a nagymenőt. Mikor El-éknél voltam a régi volt, persze nem beszéltünk, de mivel a szomszédja így láttam és úgy viselkedett mint, ahogy ezelőtt mindig. Kedvesen, segítőkészen és normálisan ami egy ilyen korú fiútól elég ritka. Csak a suliban kibírhatatlan. Hiába agyaltam ezeken nem bírtam kitalálni, hogy mi lehet a baja. Az is fura, hogy elhozta El-t hozzám. Csodálkozom, hogy idetalált, mert amióta rosszban vagyunk nem is járt erre. És pont most nyári szünet elején? Tényleg teljesen összezavarodtam... Alig aludtam pár órát, ez reggel meg is látszott rajtam. Borzasztóan néztem ki. A szemeim tiszta vörösek voltam, a sok forgolódástól a hajam pedig olyan volt mintha raszta lenne. Hát igen aki forgolódik egész éjszaka és ilyen hülyeségeken jár az esze az így jár. Hurrá! Valahogyan rendbe szettem magam (a hajamat elég nehéz volt kifésülni). Aztán felkaptam valami normális göncöt. Sima kék rövidnadrág és egy egyszerű fehér ujjatlan mellett döntöttem. Lesiettem a lépcsőn. Anyuék már nem voltak itthon, a szokásos cetli pedig ott várt a pulton, de most nem csak az volt rá írva, hogy hol a kajám, hanem.......ááááá - és felsikítottam. Oda volt írva, hogy már elintézték Los Angeles-t. Úgy gondoltam, hogy ezt most rögtön megkell osztanom El-lel, ezért fel is hívtam.

Képzeld! - ordítottam a telefonba köszönés nélkül.

Jujj, mi történt? - ilyedt meg.

Még tegnap lefoglalták az apartmant Los Angeles-be anyuék!

De jóóó - örvendezett - rohanok át hozzád!

Oké, várlak - és ezzel le is tettük a telefont.

Kimentem a bejárati ajtóhoz, ott akartam megvárni El-t. 6 perc múlva egy kocsi kanyarodott be az utcánkba. Jason-é volt. El-t hozta el megint...egy kicsit "féltem" a találkozástól, dehát nem bujkálhatok egész életemben előle. Mindketten kiszálltak a kocsiból. Na, igen ettől féltem. El odajött hozzám, Jason pedig megtámaszkodott a kocsiján. A szemébe néztem, de kár volt...nem volt kellemes csalódottságot és szomorúságot láttam benne amit igazából nem is értek, mert tudomásom szerintem én csalódtam benne és nekem kéne szomorúnak lennem az miatt amit tett.

Szia! - törte meg a csendet Jason.

Szia... - köszöntem vissza elég flegmán.

Hallom mentek Los Angeles-be...

Igen. És? - vágtam a mondata közepébe.

Csak mondtam - védekezett.

Ennyi? Jó. Akkor szia - betoltam El-t az ajtón, majd be is csaptam. Bent nagy levegőt vettem. Nem volt könnyű állni a tekintetét.

Huh - mondtam El-nek.

Ez meg mi volt? - kérdezett.

Hogyhogy mi volt? Megérdemelte...azt hiszem - tűnődtem el.

Na, jó beszélgessünk valami vidámabb témáról, mondjuk, hogy őőő hány nap múlva megyünk?

2 nap - válaszoltam.

Hogy két nap múlva a világ legjobb városában leszel! - próbált felvidítani vagy elakarta kerülni a veszekedést...nem tudom, de mindkettő sikerült neki..:)

Úristen annyira izgatott vagyok, nagyon várom már - örvendezett El.

Ránéztem és elmosolyodtam.

Hú Emi úgy nézel ki, mintha egész éjszaka buliztál volna.

Nem, úgy nézek ki, mint egy hülye akinek egész éjszaka járt az agya egy csomó baromságon - mondtam egy kicsit idegesen.

Jajj tegyél rá magasról Ő is egy idióta fiú - lelkesített El.

Jó, na hagyjuk Jason-t.

Okés - értett egyet.

És akkor hány napra megyünk?

Egy hétre - feleltem.

Azta akkor még ott lesz a One Direction!

El az esélyed, hogy találkozol velük max....őőő vagyis legyen úgy - mosolyogtam rá nem akartam lelombozni.

Még beszélgettünk legalább egy órát aztán felmentünk a szobámba. Minden félét csináltunk, zenét hallgattunk, sorozatot néztünk...stb. Este mikor már elment El anyuval még beszélgettünk és megköszöntem neki, hogy mindent elintézett. Holnap már csak vásárolni megyünk és holnap után pedig indul a repülő. De várom már.

2. Tervek

June,16 Thursday

Miután anya kiment a szobámból még egy kicsit tévéztem. Reggel elég későn keltem fel sokáig aludtam jól is esett utálok álmosan ébredni. Anyu és apu már nem voltak otthon. A konyhapulton hagytak egy cetlit amin ez állt: Jó reggelt kincsem! Valószínűleg mikor ezt olvasod már nem vagyunk otthon. A reggelidet és az ebédedet megtalálod a hűtőben. Délután megyünk vásárolni úgy készülődj! Sok puszi anyu. Mielőtt azt hinnétek, hogy azért ír levelet reggelente, mert nem ismeri a telefont...ez nem igaz ismeri, csak a munkája közben nem hívogathatom ilyesmikkel, mert általában vagy tárgyaláson vagy bíróságon, vagy az ügyfelével lelkizik. Persze, ha S.O.S van akkor hívni kell, azért annyira nem munkamániás. Úgy ahogy voltam pizsamában elővettem a reggelim a hűtőből. Palacsinta volt juharsziruppal, nyami a kedvencem. Épp, hogy megettem a telefonom elkezdett csörögni. El volt az.

Szia!- üvöltöttem a telefonba lelkesen

Szia!- üvöltött vissza (általában így szoktuk mikor örülünk egymásnak)

Mizujs?- kérdeztem

Semmi különös, csak azért hívtalak, hogy este még nézegettem LA.-ben helyeket ahova elmehetnénk és gondoltam átmegyek, hogy megmutassam mit találtam.

Én is találtam, én is este keresgéltem, és én is ma akratalak felhívni, hogy át tudsz-e jönni- mondtam nevetve.

Tényleg? De jóó gondolatolvasók vagyunk- nevetett. Oké akkor ott leszek kb. 30 perc múlva!

Miután letettem a telefont jót derültem ezen a beszélgetésen, majd felmentem a szobámba rendbe tettem magam, meg persze a rumlit is elpakoltam. Lepihentem még egy kicsit, erőt gyűjtöttem a hülyülésre...:). Bekapcsoltam a tévét, de ahogy bejött az első csatorna megszólalt a csengő. -Vajon ki lehet az?- gondolkodtam. Lesiettem a lépcsőn és ajtót nyitottam. Jéé El volt az.

Hogy-hogy ilyen hamar ide értél?- értetlenkedtem, mert nem lakik olyan közel és buszozni utál így mindig sétálva jön át.

Találkoztam a szomszéddal és megkérdezte, hogy merre megyek, mert szívesen elvinne, és hát elfogadtam mert nem volt kedvem sétálni- mondta elvörösödve. Na itt már sejtettem, hogy ki hozta el idáig.

Csak nem Jason volt ez az úriember?- kérdeztem egy kicsit unottan

De, de ő volt az...- és tisztára vörös lett az arca.

Sejtettem. Jason Ghat... ő, hát ő mit is mondhatnék róla... Átlagos 18 éves tinédzser fiú és igen én is tökéletesnek, hibátlannak, cukinak...stb tarottam, de miután kiröhögött és az egész iskola előtt leégetett egyből megváltozott a véleményem. Inkább nem említeném meg azt a kínos napot, de egyben tuti biztos voltam/vagyok, hogy amíg élek soha nem bocsájtom meg neki. Mindig jóban voltunk majdnem jártuk is (tényleg nagyon kedveltem eddig ő lett volna a 2. barátom, úgyhogy nem viszem túlzásba a fiú-lány kapcsolataim). De ő a ,,suli királya" címet választotta. Na, igen vannak ilyenek, azt hiszem sikerült, (ha nem is teljesen), de kiverni a fejemből. El látta rajtam, hogy egy kicsit sápadt lettem Jason hallatára, úgyhogy egyből szót is váltott.

Na, megmutatod, hogy mit találtál?- próbálta elterelni a figyelmem, kisebb nagyobb sikerrel.

Persze, tuti, hogy tetszeni fog, ha kinézel az erkélyen egyből látod a tengerpartot, közel van hozzá Hollywood és még árban is teljesen jó- örvendeztem. Felmentünk a szobámba és megmutattam. Odáig volt érte. Azt is mondta, hogy amit ő talált meg se mutatja, mert biztos, hogy ebbe fogunk menni. De végül is megmutatta, jók voltak azok is, de az én választásomnál maradtunk. Ezzel le is zártuk ezt a témát. Anyuval is megbeszélem majd, hogy mire jutottunk. Éss mint mindig rátértünk a One Direction-ra. El meglepetésére egész nyáron az USA-ban turnéznak, koncerteket adnak vagy mi. Bele sem merek gondolni mi lenne, ha egy csoda folytán láthatná őket, abba meg végképp nem, hogy átölelve fotót is csináljon velük. Na anya hazaért pattantam fel az ágyamról.

Szia anyu!- kiabáltam le az emeletről

Szia kicsim!- köszönt vissza bár nem igazán hallottam ezért lementem hozzá.

El is itt van, ha nem gond még, marad egy kicsit.

Dehogy baj nyugodtan maradhat még- felelte kedvesen.

Üdv Mrs. Robins!- köszönt El miközben jött le a lépcsőről.

Szia El! Hogy vagytok?- kérdezte

Jól megvagyunk, köszönöm.

Pizza jó lesz vacsorára?- váltott témát anyu.

Persze- feleltük szinte egyszerre, majd elrhögtük magunkat.

Na, anya, ha keresnél a szobámba leszünk.- türelmetlenkedtem.

Jól van mennyetek csak szórakozni! És már ott sem voltunk.

El a One Direction-tól a One Thing-et üvöltette, én pedig Mcfly-t hallgattam fülhallgatón. Anya kopogott az ajtón, majd bejött hozta a vacsit. Nagyon finom volt hamar eltávolítottuk a tálcánkról.:) Egy kicsit később El közölte, hogy mennie kell, megint lekéste a szüleivel megbeszélt időpontot (hupsz). Elköszöntünk egymástól és megigértem neki, hogy még holnap lefoglalom az Apartmant amit kinéztünk. Miután magamra maradtam gyorsan elmentem lefürödni. Mikor kijöttem a mosdóból anyu már várt, hogy megtartsuk a szokásos esti magyar beszélgetést. Beleegyezett, hogy lefoglaljam az Apartmant. Vagy 100x köszönetet mondtam neki, hogy elmehetünk. Mrs. Hill, El anyukája is mindenbe beleegyezett. Hurrá.:) Akkor márcsak a lefoglalás van hátra és go Los Angeles!

1. Én és El

Azt hiszem, hogy egy teljesen átlagos lány vagyok...egészen idáig.Na, de a leges legelejéről, szép sorjában mesélem el, hogy a megszokott normális életemből, hogyan lettek a mindennapjaim zűrzavaros, izgalmakban dús napok. És az első komoly érzésekből álló egyetlen és azt hiszem egyben az utolsó szerelmem...Mind ez egy nyár alatt...

June,15 Wednesday

A nevem Emilya Robins. A barátaim általában Emi-nek, Emily-nek ritkán Em-nek szoktak hívni. 16 éves vagyok (még,egyenlőre!). Reggel szokás szerint korán keltem, pontosabban 6:15 perckor. Este már kikészítettem, hogy mit veszek fel (rövid naci, egy sima feliratos szürke top, Converse tornacipő), ugyanis reggelente úgy telik az idő, mintha siettetnék. Nagyon vártam ezt a napot, mert ez az utolsó napom 3. osztályos gimnazistaként. És mindjárt itt a szülinapom, igen 17éves leszek July 26-án! Míg azokon álmodoztam, hogy mekkora bulim lesz és, hogy mit kérjek ajándékba, teljesen elfelejtettem, hogy rendes tanítási nap van sietnem kéne, mert el fogok késni. Gyorsan fogat mostam, megfésülködtem, felöltöztem és egy pici sminket raktam fel (alapozó és szempilla spirál). Testvérem nincs, úgy,hogy nincs kiért bébicsőszködnöm (szerencsére).

Két szintes családi házban lakom tengerpart közelben a napsütötte Kaliforniában. Apu teljesen amerikai, anyu viszont magyar. De a vezeték nevem attól angol, mivel apu neve Will Robins. Itt is születtem, de tökéletesen beszélem mind a két nyelvet. Anyu gyorsan odaadta a reggelim és már ott sem volt. Ügyvédként dolgozik egy hatalmas épületben a belváros közepén. Apu pedig ingatlanos, ezt a házat is ő választotta, amiben élünk. Anyu készíti el a reggelimet, mert ő később jár dolgozni mint apu. Még álmodoztam egy kicsit majd lassacskán el is indultam. Körülbelül 15 perc séta minden reggel a suli. Nem mondhatnám, hogy népszerű lány vagyok a suliban sőt egyáltalán nem. Sok barátom van, de nem szenvedek feltűnési viszketegségben. Egyetlen igaz barátnőm van, Elena Hill (El-nek szoktam hívni, nem szereti az egész nevét hallani csak,ha muszáj). Nagyon jó barátnők vagyunk, megértjük egymást, segítjük egymást, ha valami van. Persze különbözünk is, de annyi kell is különben unalmas lenne minden. Kinézetben sem vagyunk egyformák, az ízlésünk is teljesen más. Az én stílusom inkább olyan átlagos tinédzseres, itt a tornacipőre, rövid gatyára és sima egyszerű topra gondolok. Egy szóval semmi extra nincs az öltözködésemben. Magamat mutatom nem szeretnék olyannak tűnni aki egyáltalán nem vagyok és ez a viselkedésemre is értem. Nem akarok megfelelni senkinek, egyedül saját magamnak. Elena más. Ő olyan nagyon "csajos csaj". Szereti a pinket, fehéret a csillogó cuccokat. Néha olyan, mint egy kis gyerek aki meglát egy érdekes,  figyelem felkeltő dolgot és egyből fel csillan a szeme és szeretné megkaparintani. A legjobban az őszinteségét és a kedvességét tudom értékelni. Ma megbeszéltük, hogy átjön, így vele mentem haza, hogy együtt legyünk. Beszélgettünk végig. A szülinapi bulimat tervezgettük meg. Már nagyon várom ez lesz az első igazi szülinapos bulim. Örültünk, hogy szünet van, mind a ketten szeretjük a nyarat és a meleget.Sztárokról is volt szó El most One Direction kórban szenved, úgyhogy róluk beszélgettünk vagy másfél órát.Nem értem mit szeret bennük.Én nem rajongok egy sztárért sem(persze vannak előadók akiket szeretek,de nem viszem túlzásba a rajongást), szerintem nem érnek annyit,csak sima emberek ők is.Jó lehet,hogy előítéletes vagyok, igaz nem ismerem őket, de nem az a legnagyobb vágyam,hogy leégessem magam, dobhártya szakítóan üvöltsek, miközben azt kiabálom egy ismeretlen embernek,hogy szeretlek. Nem, nem és nem.Miközben ezeken agyaltam valaki beleüvöltött a fülembe. El volt az.

-Héé! Hallassz?! Már vagy huszadjára szólok neked!- háborodott fel.

-Igen, bocsi csak...gondolkodtam valamin.- feleltem

-Min? - kérdezte

-Semmi különösön csak a fantáziám szárnyra kapott....- feleltem még mindig elbambulva.

Hát jó, akkor mondanám amit 5 perce szeretnék veled közölni.- mondta egy kicsit türelmetlenül.

-Mond - és feleszméltem a bambulásból.

-Na szóval arra gondoltam, hogy a nyári szünetben elmehetnénk együtt valahova nyaralni. Nem messze, hanem valahova ide a közelbe.

-Oké ez nagyon jó ötlet és hova tervezted?- kérdeztem

-Hááát én azt gondoltam, hogy együtt döntsük el, de én Los Angeles-re szavaznék - felelte lelkesen, csillogó szemekkel. Tudtam, hogy nagyon szeretne oda elmenni. Azt hiszem azért, mert ott van Hollywood és benne az a sok csillag sztár nevekkel vagy mi.

Okés, benne vagyok- vágtam rá egyből, lelkesen. Szívesen elmennék oda, csak jót hallotam arról a helyről, sok a látnivaló, az időjárás is szuper és így még tökéletesebb lesz, hogy El-el megyek el.

El majd kiugrott a bőréből, annyira örült. És folyamatosan azt ordibálta, hogy:,,vigyázz Los Angeles megyünk!" Hát remélem így is lesz..:) Még beszélgettünk egy darabig, aztán arra lettünk figyelmesek, hogy este 10(!!) óra van és haza kéne mennie El-nek, mert azt igértük,hogy 8 órára otthon lesz. Hát remélem nem lesznek morcosak a szülei, bár nem úgy ismerem őket. Miután elment, gyorsan lefürödtem és ágyba bújva még egy kicsit bekapcsoltam a laptopom, hogy megnézzem a közösségi oldalakat, de semmi nem történt ezért ki is kapcsoltam őket. Inkább rákerestem erre a One Direction bandára...a zenéjük annyira nem gáz, de akkor sem értem, hogy miért vannak lányok milliói oda értük. Miután "megismertem" a bandát, rákerestem a neten, hogy hova menjük LA-be. Meg is tetszett egy kis apartman, majd megmutatom El-nek és anyuval is megbeszélem. Na "emlegetett szamár"- szokták mondani. Anyu lépett be az ajtómon. Beszélgettünk egy kicsit magyarul, mert nem szeretnék, ha elfelejteném, mert egész nap csak angolul csiripelek.Ha már itt volt és beszélgettünk elmondtam neki, hogy mit tervezünk El-el. Jó ötletnek találta, azt mondta majd megbeszéli az anyukájával.Nagyon remélem, hogy összejön. Beszéltünk a bulimról is. Fergeteges lesz! Előre kigondoltam mindent, semmi és senki nem ronthatja el, az az én napom lesz!